Igen harminc lettem. Teljesen boldogan mondom/írom, minden változatlanul halad, csak egy dolog rémít. Egyedül....

Igen, egyedül vagyok, persze jól megvagyok, de hol van ehhez képest az, amikor valakivel vagyok. Egy könyvbe nem említhető meg ez a kettő. Nem gondoltam volna, hogy így alakul és most tényleg kezd feszélyezni. Hagyjuk most a társadalmi elvárás és egyéb blabla szövegeket. Azért zavar, mert pár éve azt hittem, hogy családos ember leszek már és úton lesz az első gyerkőc. Háát nem, nagyon nem.

Pedig tettem és teszek érte, olykor már tényleg görcsösen (online társkeresők)..... Hiába mondja bárki is, hogy nem kell vele foglalkozni, majd alakul, úgyis eljön majd...... A görcsösség csak ront a dolgon...... Majd akkor jön, amikor nem is számítasz rá........... Van időm.... Ezt hadd döntsem el én! Az, hogy valaki 40 évesen vállal gyereket, nekem ezzel miért kellene azonosulni??
Ez mind és szép és jó, csak épp akik mondják vagy kapcsolatban élnek, vagy azon az oldalon állnak/ülnek, amelyiken én és lehet, hogy őket nem zavarja, vagy csak titkolják. Kérem, engem nem kell nyugtatni, olykor felhúzom rajta magam, aztán elcsendesül bennem a vihar, csak épp ketyeg az a fránya óra.
A készülékek még jó, hogy érzéketlenek (egyelőre) és az a mindennapos petting, nem zavarja/boldogítja őket.

Melyikkel is kezdjem....? Randivonal, Tinder?

Bemelegítésként legyen pár randivonalas gondolat.

9 hónapig klikkelgettem, 1 hete mondtam, hogy elég ebből.
Honnét kezdjem? Talán onnét, hogy semmi nem jó, de most komolyan. 25-33 között keresek Budapesten. 183cm vagyok, barna szem, szőkésbarna haj, sportos testalkat, diplomás, alkalmazott, nem dohányzó, alkohol ritkán, szeretem a kulturális programokat és a sportot is, meg még rengeteg mindent....
Elvárást tekintve annyit jelöltem be, hogy dohányzás: NEM, gyereket szeretne: IGEN, végzettség: felsőfokú.
(Hja és ami fontos, nem anyát keresek, aki szülni fog nekem gyerekeket, hanem egy párt, akivel amikor úgy döntünk, szívesen vállalunk babát!)

Folyt. köv. :)